2026.04.09. Kategória: YouTube Shorts
A nap amikor Mike Tyson meglátogatta Muhammad Alit ( 1942-2016)

Eredeti neve eredeti nevén Cassius Marcellus Clay. Gyermekkora sanyarú körülmények között telt. Ír, angol, olasz, madagaszkári és skót felmenői is voltak. Címfestő apja és háztartási alkalmazott anyja nehezen boldogult az akkor még fajgyűlölő amerikai Délen. Négy fiú- és egy lánytestvére volt. 12 éves volt, amikor ellopták a biciklijét, és egy rendőr tanácsára, aki mutatott neki pár alapmozdulatot, hogy meg tudja védeni magát, a kis Cassius lement a bokszterembe, ahol rögtön beleszeretett az ökölvívásba, ami annyira magával ragadta, hogy tizenhat évesen otthagyta az iskolát. Tehetsége azonnal megnyilvánult, sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket – 105 amatőr mérkőzéséből mindössze ötöt veszített el és hatszor nyerte el a Kentucky Aranykesztyűt. 1967. április 28-án katonai behívót kapott, a vietnámi háborúban kellett volna harcolnia. Ali azonban megtagadta a katonai szolgálatot vallási okokra hivatkozva, miszerint Isten tiltja a muszlimoknak a háborúskodást, amiért ötéves börtönbüntetésre és 10.000 dolláros pénzbüntetésre ítélték. Profi mérleg: 61 mérkőzés, 56 győzelem (ebből 37 K.O.) és 5 vereség. Évtizedeken át Parkinson-kórban szenvedett. 2016. június 2-án légzőszervi panaszokkal kórházba vitték, ahol június 3-án elhunyt.

2026.04.08. Kategória: YouTube Shorts
Emberünk letesztelte a kiszemeltjét. A hölgy kétszer is elbukott!

Szerintem ezt akkor is fogod érteni, ha nem tudsz angolul! 🙂

2026.04.08. Kategória: Baleset
Nem mindig gond, ha tiéd a legkisebb!

Nem mindig gond, ha tiéd a legkisebb!
2026.04.07. Kategória: Szexi csajok
Fehérneműben fotózták le a formás kis testét

Fehérneműben fotózták le a formás kis testét
2026.04.07. Kategória: Szexi csajok
Elvitték hajókázni a bögyös kis vöröst

Elvitték hajókázni a bögyös kis vöröst
2026.04.06. Kategória: Kép
Hamarosan ez a kép fogadja majd az embert a magyar kiskertek környékén

Hamarosan ez a kép fogadja majd az embert a magyar kiskertek környékén
2026.04.05. Kategória: Szexi csajok
A konyhában kapták lencsevégre a formás kis hátsóját

A konyhában kapták lencsevégre a formás kis hátsóját
2026.04.04. Kategória: Mondás, idézet
Befutott egy kérdés az özönvízzel kapcsolatban

Egy kis info a témában : Isten megparancsolta Noénak egy hatalmas bárka építését, hogy megmentse családját és az állatokat a romlott emberiségre bocsátott vízözöntől. A víz 150 napig borította a földet, majd a szövetség jeleként a szivárvány jelent meg.

Befutott egy kérdés az özönvízzel kapcsolatban
2026.04.02. Kategória: Érdekes
Nem kis munka lehetett, de megérte!

Nem kis munka lehetett, de megérte!
2026.03.31. Kategória: Érdekes
Egy kissé bizarr arcfestés

Egy kissé bizarr arcfestés
2026.03.31. Kategória: Érdekes
Emberünk kért egy kis segítséget - Megkapta!

Emberünk kért egy kis segítséget - Megkapta!
2026.03.31. Kategória: YouTube Shorts
Kiskert vagy százholdas Pagony? 🙂